Oktatás

Átalakítják a bölcsőde rendszerét

Átalakítják a bölcsőde rendszerét

Módosítások jönnek a bölcsődékben – jelentett be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Információk szerint a jövőben hagyományos, mini, munkahelyi, illetve családi bölcsődékbe írathatják be gyermekeiket a szülők. A változásokat már januártól bevezetnék, így augusztus 31-ig a fenntartóknak kérelmezniük kell a kormányhivataloknál, hogy milyen jellegű bölcsődeként szeretnének működni. Az államtitkár elárulta, hogy nő a költségvetési támogatás is, melynek köszönhetően megfizethetőbb lesz a gyermekek ellátása.

A kormány célja az átalakítással, hogy segítsen azoknak a családoknak, akiknél mindkét szülő dolgozik vagy nincs más segítség. Novák Katalin felhívta a figyelmet arra, hogy január 1-jétől, azokon a településeken is szükséges bölcsődést nyitni, ahol legalább 3 év alatti gyermek van, illetve ahol öt olyan gyerek, akiknek szülei szeretnének ilyen ellátást.

 

N.O.