hirdetés

10. tanévét kezdi a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programja
A Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjának jubileumi tanévnyitó értekezletén Arató Gergely államtitkár tartott előadást szeptember 11-én, Nyíregyházán.
A Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Program (AJTP) éppen egy évtizede, 2000 szeptemberében indult el az ország megyéinek 1-1 középiskolájában, illetve a velük szerződött kollégiumokban. A Program célja azóta is változatlan. Azokat a hátrányos helyzetű, rászoruló tanulókat támogatja speciális felzárkóztató-előkészítő évvel, egyéni fejlesztésen alapuló pedagógiai programmal és szociális juttatásokkal, akik a támogatások nélkül valószínűleg nem lennének képesek leérettségizni, a felsőoktatásba bejutni. A programban - 23 intézménypár közreműködésével - átlagosan évente 3000 fő vesz részt. Idén az AJT Programba 612 tanuló nyert felvételt.

Arany János Tehetséggondozó Program



A résztvevő oktatási intézmények az Arany-os gyerekek után emelt normatívát vehetnek igénybe, ebből finanszírozhatók a többletszolgáltatások, és ez teheti lehetővé, hogy a tanulók térítésmentesen juthassanak hozzá ECDL bizonyítványhoz, nyelvvizsgához és jogosítványhoz.

Az Arany János Tehetséggondozó Program kormányokon átívelő, 10 éve sikeresen működő, önfejlesztő program. Az itt érettségiző diákok több mint 90%-ban jutnak be felsőoktatási intézményekbe, vagy szereznek OKJ-s felsőfokú képesítést.

Az AJTP tapasztalatain született meg 2004-ben az Arany János Kollégiumi, majd 2007-ben a Kollégiumi-Szakiskolai Program, mindkettő kifejezetten a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók számára teremt lehetőséget az érettségihez, ill. piacképes szakma megszerzéséhez.

2009. szeptember 10. és 12. között kerül sor a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjának X., Jubileumi tanévnyitó értekezletére Nyíregyházán.

Oktatási és Kulturális Minisztérium - Oktatás Online

Szólj hozzá te is a fórumon!





Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet Hungary